class="archive category category-blog category-3"
V ^

Blog

Meszecsinka kalandjai Amszterdamban

$

Scroll down for Dutch

Ki a legagresszívabb népcsoport Amszterdamban? A nemtörődöm biciklisek.

Mindenhol ott vannak, legváratlanabb pillanatokban átsuhannak 40-nel előtted és rettegésben tartják az autósokat, a gyalogosokat és a kevésbé rátermett kerékpárosokat. Házigazdánk, Kiek panaszkodott, hogy hiába kisgyerekkel megy, rendszeresen veszélybe sodorják a szabálytalanul közlekedő más biciklisek. Ez még egy bizonyíték arra, hogy a bunkoság nem az autósok, hanem az emberek sajátossága. Az autósok Amszterdamban a legkedvesebb és legóvatosabb közlekedők, az úttesten nem ők, hanem a biciklisek és a gyalogosok a királyok.

dsc_0232

Kiek

Hát mi autóval voltunk, és mind a két fellépésünk helye Amsterdam belvárosa volt. Azon kívül, hogy nem lehet parkolóhelyet találni, 5 euróba kerül egy óra parkolás és éjfélig kell fizetni. A villamos jegy 2,90. Nem csoda, hogy biciklivel járnak az emberek.

De mi egy úri módi turnét engedtünk meg magunknak, hála az olcsó repjegyeknek. Miután novemberben több mint 3000 kilométert autókáztunk Európában pár nap alatt most inkább elrepültünk Eindhovenbe, onnan bérelt autóval mentünk Amszterdamba. Egy álló hajón laktunk és ez volt maga a királyság – hála házigazdáinknak, Kieknek és Joostnak. Hála nekik nemcsak a menő szállásunkért, hanem a koncertekért és a számtalan élményért, amelyek nélkül csak egy sima koncertút lett volna ez a kiruccanás.

dsc_0114

Az első koncert egy volt foglaltház-, most közösségi térben volt. Jó tendencia, hogy sok foglaltház kinőtte az illegalitási korszakot és egy olyan hellyé vált, ahol egy közösség a saját szabályai szerint él. A Zaal100 külsőleg a foglaltházak  / alternatív klubok jeleit hordozza, de délután 6-kor, a beállásunk után megtelt sokszínű, főleg idős emberekkel. Vacsorázni jöttek, a finom és olcsó ételt a ház önkéntesei főzték. Érdekes, hogy az „idős” szó hallatán mi vagy egy konszolidált embert képzelünk, vagy egy lecsúszottat. Amszterdamban a színes megjelenés, az őrült viselkedés és az életöröm nem korhoz kötött.

8 után jöttek többen, 20-tól 60 évesekig mind üdvözölték egymást és élénken kommunikáltak, aztán jött a koncert. Élveztük, élvezték.

Aztán sokáig beszélgettünk az ottaniakkal és irigylésre méltó helyekről, eseményekről, emberekről értesültünk. Kaptunk két koncert meghívást is a következő napokra nem akármilyen helyszínekre: egy szauna klub partiba és egy foglalt falu templomába. Nem sikerült eleget tenni nekik egy váratlan fordulat miatt.

Utána házigazdáink hajóján afterpartiztunk és hallgattuk Kiek sztorijait a magyarországi tanyájáról, a spanyolországi barlangi életéről és sok minden másról. Az öt éves lánya Nika odavolt a koncertért, táncolt és headbangelt, aztán lerajzolta táncoló Annamarit, így:

nika

A kislány iskolába jár, ami valójában ovi, négy éves kortól járnak oda a gyerekek, hat évig tart. Ez idő alatt a gyerekek fokozatosan térnek át a játékról a tanulásra.

hajo

szállásunk

Másnap arra ébredtünk, hogy az aznapi koncert, ami a fő fellépés lett volna, elmarad, mivel csőtörés van a klubban. Csak kicsit bánkódtunk, mert így lehetőségünk adódott egy hajó kirándulásra és az Amsterdam Light Festival megtekintésére. Joost egyszer csak kikötött a hajónknál egy mozgó kishajóval, beszálltunk mindnyájan és elindultunk világot látni. Nika volt az est fénypontja, ezennel ő vezetett minket a világába.

dsc_0165

Kiek és Nika a sétahajónkon

Elkezdett kitalált nyelven beszélni anyukájához, ő válaszolt, aztán mi is bekapcsolódtunk. A végén mindenki kiabált, nevetett és gyereknek érezte magát. Nem először gondoltam arra, hogy a gyerekkel való kapcsolatban (és a nevelésben) az ő tempóját kell felvenni és nem a miénket ráerőltetni, így mi is, ő is, a világ is jobb lesz.

dsc_0120

Az amszterdami házak és a csatornák meseszépek, vízből nézve még inkább. Az Amsterdam Light Festival számtalan világító, főleg a vízen elhelyezett installációból áll. Amikor körbejártuk a belvárost, telítődtünk látványokkal és már jócskán fáztunk, kiszálltunk és folytattuk a városnézést szilárd talajon. A szokásos körök után betévedtünk egy szabadtéri múzeumba is, ahol további lélegzetállító alkotásokat láttunk.

dsc_01902

dsc_01912

dsc_01922

Hazatérve a hajónkra zenélésbe konvertáltuk a kint összegyűjtött ihletet. Annamari megmutatott egy új dalt, amit lehet, hogy hamarosan ti is hallotok…

Másnap (vasárnap) kimentünk a tengerpartra. 40 percre van Amszterdamtól, Haarlem után. Sétáltunk a tágas homokos parton, élveztük a tenger látványát, betévedtünk egy laza karácsonyi vásárba.

dsc_02062

 

dsc_0208

Este a The Cave nevű metál klubban játszottunk, oda sikerült a szombati koncertet átmenekíteni a CC Muziekcafe szervezőjének. Ott voltunk a beállásra kijelölt időben, de zárva volt a hely. Később kiderült, hogy voltak bent emberek, de épp metál kvíz ment és nem akarták, hogy zavarják őket.

dsc_0213

Álldogáltunk a szomszédos Easy Times nevű Coffeeshop illatai és a bulizó tömeg közepette. Később odagurult egy 150 kilós venezuelai ember, ő volt a hangosító, vele sikerült bemenni. Kicsit fura volt a rock klub látványa, ahol a metálosok ültek körbe az asztalokon és szorgalmasan jegyzeteltek papírlapokon, a DJ pedig pár másodperc eréig bejátszott híres rock nótákat.

Mi is rock koncertet adtunk – csak a pörgős dalokat játszottuk el egy 40 perces szettben, a megszokottnál több torzítóval. A közönségnek bejött, többen jöttek a koncert után hozzánk, köztük egy Ozorán is járt helyi indiai zenész és a helyi magyarok.

 

Az utolsó napunkon meglátogattunk egy híres bolhapiacot és ettünk holland almatortát (appeltaart) egy olyan kávézóban, ahol állítólag a legjobban csinálják.

dsc_0241

Aztán viszlát, napos meleg Amszterdam, vissza ködös hideg Budapestre.

Még visszajövünk!

h

dsc_0224

De avonturen  van Meszecsinka in Amsterdam

——————————————-

MESZECSINKA in AMSTERDAM

Wat is de meest agressieve bevolkingsgroep in Amsterdam? De onbehouwen fietsers.

Ze zijn overal, op onverwachte momenten scheuren ze met 40 kilometer per uur voor je langs terwijl de auto’s, voetgangers en fietsers allemaal hun eigen plek hebben op straat.

Onze huisbaas, Kiek klaagde over het feit dat ze zelfs met een kind achterop in gevaar wordt gebracht door andere fietsers die geen enkele regel in acht nemen. En dit is danook het bewijs dat domheid niet persé iets van automobilisten is, maar een eigenschap van mensen in het algemeen. De automobilisten zijn in Amsterdam de meest vriendelijke en opletzame weggebruikers. De fietsers en de voetgangers zijn de baas van de weg, niet de automobilisten.

Wij gingen steeds met de auto, en alle twee optredens waren in het centrum. Naast het feit dat je geen parkeerplaats kunt vinden, kost een uur parkeren rond de vijf euro en moet je tot middernacht betalen. Een kaartje voor de tram kost 2,90. Niet vreemd dat de mensen allemaal met de fiets gaan.

Wij trakteerden onszelf op een koninklijk tourneetje: lang leve de goedkope vliegtickets. Nadat we in November 3000 kilometer in een paar dagen tijd met de auto in Europa hadden afgelegd gingen we nu liever vliegen naar Eindhoven en vanaf daar met een gehuurde auto naar Amsterdam. We verbleven op een stilliggende boot, allemaal dankzij onze gastvrouw Kiek en gastheer Joost. Dankzij hen hadden niet alleen een super verblijf maar ook de concerten en de ontelbare belevenissen, waardoor deze uitspatting veel meer werd dan alleen het geven van een concert.

Het eerste concert was in een gebouw dat vroeger een kraakpand was, maar nu legaal. Mooi dat veel plekken die de illegaliteit zijn ontgroeid een plek zijn geworden waar het publiek zelf bepaalt hoe ie leeft. Zaal100 heeft van buiten af gezien de kenmerken van een kraakpand of een alternatieve club maar s middags na zes uur kwamen er na onze soundcheck allerlei, vooral wat oudere mensen binnen. Ze kwamen dineren, het lekkere en goedkope eten werd gemaakt door vrijwilligers. Vreemd dat wij bij het het horen van ‘oud’ óf een behouden, of een afgegleden persoon voor ons zien. In Amsterdam kan een kleurrijk persoon, iemand die gek doet of een persoon met veel levensvreugde van alle leeftijden zijn. Na achten kwamen nog meer mensen binnen, alle leeftijden tot zestig jaar, elkaar groetend en voor ons pratende tot het concert begon. Wij genoten, zij genoten.

Daarna hebben we lange tijd gekletst met de mensen daar en geïnformeerd naar de benijdenswaardige plaatsen, gebeurtenissen, mensen. We kregen ook nog uitnodigingen voor twee andere optredens op de daaropvolgende dagen, en niet zomaar ergens: in een sauna club voor een feestje en in een kerk van een gekraakt dorp. Het kon allemaal niet doorgang vinden in verband met een onverwachte wending.

Thuisgekomen hebben we nog wat nagefeest op de boot van onze gastvrouw en heer en geluisterd naar de verhalen van Kiek over hun Hongaarse boerderij, het leven in een grot in Spanje en nog veel meer. Het vijfjaar oude dochtertje was ook daar tijdens het optreden, danste en headbangde en tekende later een dansende Annamari, dat deed ze zo:

Het meisje gaat naar school wat eigenlijk kleuterschool is, vanaf vier jaar gaan de kinderen daar naartoe, totdat ze zes zijn. Gedurende de jaren worden de kinderen langzaam van spelen naar leren toe begeleid.

De volgende dag werden we wakker met het bericht dat het concert van die dag, wat onze hoofdoptrden had moeten worden, niet doorging in verband met een gesprongen waterleiding. We waren er niet echt helemaal kapot van, want zo kregen we ineens de mogelijkheid om een boottochtje te maken, gekoppeld aan het Amsterdam Light Festival.

Joost hoefde alleen maar even een klein bootje van de grote boot los te halen, wij stapten allemaal in, en begonnen onze ontdekkingsreis. Nika was het lichtpunt van de avond door ons tijdens de lichttour te begeleiden naar een kijkje in haar wereld.

Ze begon een zelfbedachte taal met haar moeder te spreken, kreeg antwoord en daarna begonnen wij ook. Uiteindelijk zat iedereen te gillen, te lachen en voelde we ons weer helemaal  kind. Het was niet de eerste keer dat ik dacht dat je met kinderen (en met opvoeding) het tempo van de kinderen moet volgen en niet de onze moeten afdwingen. Zo werkt ‘t voor ons beter, voor de kinderen, en zal t voor de hele wereld beter zijn.

De Amsterdamse huizen en de  grachten waren sprookjesachtig mooi, vooral zo vanaf het water. Het Amsterdamse Light festival bestaat uit een ontelbaar aantal soorten van verlichting, vooral uit installaties op het water. Toen we een rondje hadden gemaakt door het centrum, vol waren van alles wat we gezien hadden en het ook al behoorlijk koud hadden gekregen, stapten we uit en gingen we verder met de stadsbezichtiging op vaste land. Na de standaard rondjes kwamen we nog al dwalend plotseling bij een museum binnen die open was voor publiek, waar we ook nog meer adembemende kunstwerken zagen.

Lopend naar onze boot vertaalden we onze belevenissen van onze daarbuiten verzamelde indrukken naar muziek. Annamari liet ons een nieuw liedje horen waarvan jullie mogelijkerwijs later ook nog meer zullen horen.

De volgende dag (zondag) gingen we naar het strand, 40 minuten vanaf Amsterdam net voorbij Haarlem. We maakten een wandeling op het brede strand, genoten van het uitzicht over zee en kwamen onverwacht nog op een rustige kerstmarkt terecht.

‘s Avonds speelden we in een metalclub genaamd The cave. Het was de eigenaar van het CCMuziekcafe gelukt om het concert van de zaterdag naar deze plek te verplaatsen. We waren daar op tijd om de soundcheck te doen, maar de plek was dicht. Later bleek dat er binnen wel mensen waren maar dat er op dat moment een kwis gaande was en ze niet gestoord wilden worden.

We stonden een beetje te dralen binnen de walmen van de naastgelegen koffieshop Easy Times temidden van feestgedruis rondom. Even later kwam er een Venezuleaanse meneer van 150 kilo aangelopen. Hij was van het geluid en met hem konden we naar binnengaan. Het was best een beetje vreemd om de metalrockers geconcentreerd rond de tafels in de rockclub te zien zitten, op papier notities te maken van de beroemde rocknummers die ze steeds even een paar secondes door de DJ te horen kregen.

Wij hebben ook een rockconcert gegeven, door alleen de snellere nummers te spelen. In een 40 minutenset, met iets meer distortion dan normaal.

Het publiek vond t te gek, na de tijd kwamen ze met meerderen tegelijk naar ons toe. Onder hen een Indiase muzikant uit Amsterdam die ook bij Ozora was geweest en Hongaren die in Amsterdam wonen.

Op de laatste dag zijn we nog naar een beroemde tweedehands markt geweest en hebben we Hollandse appeltaart gegeten in één van de café’s waar ze zeggen de beste appeltaart te maken.

Toen het afscheid van een zonnig, warm Amsterdam, terug naar een mistig koud Boedapest.

 

We komen terug!

 


Számok születése – Hajnali ének/Cigane

$

Hajnali ének/Cigane

Van néhány olyan számunk, amelyek különösen közel állnak hozzánk. Az ’Indulj el’-ről Emil a legutóbbi bejegyzésben már írt, ha még nem olvastátok, íme: A Vízi Szellem nyomában.

A Hajnali éneket ha jól emlékszem, nővérem mutatta. Egyből nagyon megszerettem, és sokat hallgattam. Éppen az időtájban a legjobb barátnőm kint élt Spanyolországban, és minden nap chateltünk, nem volt egyikőnk sem jó passzban, és hiányoztunk egymásnak. Megmutattam neki a Hajnali éneket, amit aztán mindketten meg is tanultunk. Nemsokára kimentem hozzá 10 napra. Tudni kell rólunk, hogy általános iskolás korunktól fogva barátnők vagyunk (21 éve ismerjük egymást hoppá), egy osztályba jártunk, ami ének-zene tagozatos osztály volt, így volt kórus is. Folyton énekeltünk ketten két szólamban, volt egy repertoárunk, ami a kedvenc kórusműveinket is tartalmazta. Mai napig énekelünk így. Spanyolországban a Hajnali ének volt a sláger nálunk, azt énekeltük és nagyon szerettük, na meg örültünk egymásnak. Szuper 10 nap volt! Azóta szerencsére hazajött!!!

 P1050978-vert-horzz

Aztán jóval később egy zenekari próbán szokásunkhoz híven helyet cseréltünk egymással, így én az ütőhangszerek mögé kerültem, Dávid meg megszerezte az ukulelét. Elkezdtünk csak úgy játszani, és Emil bekiabálta közben, hogy énekeljem rá azt, amit Zsófival énekeltem. Először nem akartam, mert vannak olyan számok, amikről úgy érzem, nem szabad feldolgozni, és így voltam a Hajnali énekkel is. Nem akartam „elrontani”. Aztán ahogy énekeltem ezzel a jó kísérettel, elkezdtem élvezni, nagyon megszerettem, azóta meg egyik kedvencem (na jó, majdnem az összes szám a kedvencem)!

394154_10152270697375393_1729684434_n

Emilnek meg szerencsére eszébe jutott egy orosz cigány dal, amit az orosz barátaitól tanult még régebben. Annyira passzol ez a két dal, hogy nem volt kérdés, hogy ez így lesz, ahogy lett. Emil szerint a Hajnali ének az egyetlen olyan magyar dal, ami visszaadja az orosz dalok hangulatát. Idén áprilisban azok az orosz barátok ellátogattak Budapestre. Emil egyik legjobb barátja, akivel régen együtt zenélt, anno abbahagyta a zenélést, és üzletember lett. Nemrégiben úgy hozta a sors, hogy újra gitárt ragadott, és alakult egy zenekara. Az a zenekar eljött Budapestre, hogy beleszippantson a magyar undergrundba.

1507816_10203604016923769_1211269730_n

Pont akkortájt volt egy koncertünk, amire el is jöttek. Emil úgy tervezte, mikor a Hajnali éneket játszuk, az orosz résznél majd együtt énekelnek velünk, hiszen Emil tőlük tanulta ezt a dalt. De ők csak ültek és megszólalni sem tudtak, annyira meg voltak illetődve. Tőlünk, a daltól, a zenénktől. Egyből mondták, hogy szerveznek nekünk koncertet. És erről a kalandról itt olvashattok tovább: Meszecsinka Moszkvában.

Amerikai turnénk utolsó állomásán, Bostonban

_DSC0160

Hajnali ének/Cigane:


A Vízi Szellem nyomában

$

89 nyarán a bolgár tenger valamelyik szabad strandján találkoztam először Nevennel. A tűz körüli zenélés hozott össze minket. 1990 hideg telén a burgaszi lakásán vettük fel első közös albumunkat. Formációnk a NE nevet kapta. Itt egy dal abból az időből

Azóta minden nyáron, mielőtt elmegyek a tengerpartra, hívom Nevent, aztán rá és a tenger szellemére bízom magam. A tervezés csak az első úti cél kiválasztásáig tart. Utána az lesz, ami jön: stoppolás, új emberek és helyek megismerése, váratlan fordulatok, felejthetetlen napok. És persze zenélés.

Pár éve Annamari is része a kalandoknak. Az érdeklődése más népek zenéi iránt jó forrást talált Nevenben, aki csomó bolgár népdalt tud. Egyik este jammeltünk a lakásán és megszületett az Indulj és a Jore Dos kereszteződése. Következő látogatásunkkor felvettük Neven énekét egy másik bolgár barátunk szófiai stúdiójában

 

Aztán idén nyáron összeraktuk a számot:



Egyértelmű volt, hogy erre forgatnunk kell valamit Bulgáriában. Jó ideje csinálunk „házi”, saját készítésű klipeket. Az utolsó ilyet Moszkvában forgattuk

 

Az idei nyaralásra vittünk magunkkal kamerát. A legjobb pillanatait – együttzenélést a tűz körül, éjszakai fürdőzést a világító planktonos tengerben – nem örökítettük meg, mert van amikor a megélés felülírja a dokumentálást. Annyi fegyelmünk azért akadt, hogy egyik reggel felkeljünk a nappal együtt és leforgassuk a klip alapját.

Irakli szabad strandja látható a videó nagyobb részében. Ez egy kultikus hely a bolgárok számára.

Irakli flag

A 60-as évek óta ide járnak a rendszertől függetlenedni vágyók. Még mindig áll Petar Manolov rendszerellenes költőnek a kunyhója, aki ide disszidált, és nem Nyugatra. Egy másik disszidenssel mi is találkoztunk. Amikor közeledtünk Iraklihez először Annamarival és Nevennel, a földúton szembejött a Vízi Szellem

Vodniq duh

Dimiter Dimov (most jártam utána először az igazi nevének) egy igazi beatnik, aki 14 évesen stoppal megérkezett a tengerpartra és azóta az év nagyobb részét itt tölti, kizárólag Iraklin. 600 oldalas önéletrajzi ihletésű regényt írt, „A Hely. Monda Irakliról”. A könyvből meg lehet ismerni Bulgária szocialista valóságát és az ő életét benne – rendőrségi ügyek, pszichiátriai kezelések és a tengerpart legeldugottabb partszakaszán megtalált szabadság.

Ma Irakli azok kedvenc helye, akik nem a beépített, diszkókkal teli üdülőhelyeken szeretik tapasztalni a tengert. Hároméves korom óta járok a tengerpartra, de csak itt láttam delfineket és világító planktont. Folyik a harc a partszakasz beépítése ellen – a gyönyörű homokos strand vonzó célpont az üzletemberek számára. A partszakaszt körülvevő erdő természetvédelmi terület – ezért nincs itt kemping sem. Az emberek egy igazi vad települést alakítottak ki Iraklin, amely nem bántja a természetet. Az egyik táborhely bejáratánál forgattunk.

 

Nevent egy másik helyen láthatjátok – a Burgasz melletti sólepárlóknál. A tengeri vizet addig párologtatják sekély medencékben, amíg nem nyerik ki a tiszta sót belőle. Az ilyen medencében nem lehet elsüllyedni, kiváló hely a meditációra. A sólepárló alján fekete sár található, amely koncentráltan tartalmaz sok, a szervezet számára hasznos elemet. Mint Irakli strandja, a burgaszi sólepárló is nyitott (még) az emberek számára, külföldről is járnak ide a gyógyulni vágyók. Mint mi.

Neven AM

Fogadjátok sok szeretettel (és kevés komolysággal) ezt a bepillantást az életünkbe.

Nevent még elhozzuk nektek!

selfie

emil