class="archive category category-blog category-3"
V ^

Blog

Drog & Döner

$

Drog 

„Amikor valaki ide települ, az első évet szex-szel tölti. Könnyű partnert találni, van választék és nagyobb a nyitottság, mint máshol. Ha most odamennék az itt ülő csajokhoz és megkérdezném mindegyiktől, hogy jön-e velem, legalább egy biztosan azt mondaná, hogy igen.

Egy idő után az ember rájön, hogy a folyamatos partnercsere nem vezet sehova. Ekkor megtalálja a magának való drogot és azon marad.”

Mindezt Nayden meséli nekünk, a Zone Berlin tulajdonosa. Hajnal 4 felé van, ez éjjel két koncertet is lenyomtunk, most lazulunk a zombikkal teli klubban. Jó, nem zombik, csak be vannak drogozva, ülnek és bambulnak. Nayden aggódik, mert az ilyeneket reggel 7-kor is nehéz hazaküldeni, neki pedig délelőtt dolga van – intézni kell az önkormányzatnál a hely ügyeit. Napi 4-5 órát alszik, éjjel itt van a helyen, nappal csatázik a szomszédokkal, járja a köröket a rendőrségnél, az önkormányzatnál és a boltokban. Ez az őrült tempó elmondása szerint az egész Berlinre jellemző. „Akinek van munkája, az is egész éjjel pörög, aztán reggel nyom még egy adag speedet és megy dolgozni. Ettől egy idő után bekattan. Tele van az éjszaka kattant menedzserekkel. A többség persze munkanélküli. Óriási a munkanélküliség Berlinben. De az állam pumpálja a pénzt a munkanélküliekbe, így van miből bulizni és jut drogra is.”

A kábítószer központi probléma Nayden szerint. Az elosztás a bevándorlók kezében van és a rendőrség tehetetlen velük szemben. „Bevisznek egyet, jön a helyére másik három. 12 éves gyerekek árulják a kokaint a szomszéd óvoda kertjében esténként. Annak az arabnak a fiai, ahol falafelt ettetek, nappal azt árulják, éjjel meg kábítószert. A vallásosság szintje hatással van arra, milyen drogra specializálódik a dealer.  Az „igaz hitűek” hasist árulnak, mivel az náluk nem számít nagy bűnnek. A maffiózók kokaint, speedet és heroint.”

Döner

Kábítószer ide vagy oda, ez a Berlin bejön nekünk. Neukölnben vagyunk, amely a város egyre felkapottabb része. Sikerül megízlelni Berlin fő finomságát – a jó dönert. Amikor a Korai Örömmel jártunk Berlinbe évente koncertezni, rituálisan mindig a Tachelesnél álltunk meg először és egy finom dönert ettünk, miközben néztük az épület falába fúródott repülőt és a színes népáradatot. Azóta a Tacheles elveszítette varázsát, a környék sznob lett, és jó dönert sem olyan könnyű találni. Most találtunk. A Zone Berlin kedves felszolgálói irányítottak minket a környék legjobb falafeleséhez. Ezzel kezdődött az este, aztán azzal végződött, hogy a fent említett beszélgetés után hajnal 5-kor kerestünk egy éjjel-nappali törököt és olyan dönert ettünk, hogy…

ez az

Na de tekerjünk a kazetta elejére.

Leipzig

Meszecsinka Duó + Savages Y Suefo DJ Duó Lipcsébe érkezett egy esős októberi éjszakán. Matiasnál szálltunk meg, egy német barátunknál, aki Budapesten ismerkedett meg a bolgár feleségével. Régóta érdeklődik a kelet-európai zenei élet iránt, ezért is költözött Budapestre pár évre. Onnan Szófiába ment, nem utolsósorban a bolgár barátnője miatt. Nemrég hazaköltözött, csak helyeselni tudjuk döntését. Nemcsak azért mert a kislánya lényegesen jobb környezetben nő fel, azért is, mert Lipcsét „az új Berlinnek” nevezik mostanában. Berlin Európa kedvenc művészi és multikulti desztinációja volt az elmúlt 20 évben, de mostanra túlnépesedett. Az üzleti világ és a gazdag műkedvelők benépesítették, a művészek formálókból kiszolgálókká váltak, nem utolsósorban sokaságuk által okozott túlkínálat és dömping miatt. Minden művész Berlinben akar élni, most minden művész Berlinben él – úgy, ahogy leírtuk az elején.

Lipcse kisebb, később indult be és most éli virágkorát. Belvárosában sétálva Berlinben érezzük magunkat (igaz, jó dönert nem sikerült ennünk), a tömeg és a züllés nélkül. Gazdag kulturális élete van, most mi is része vagyunk. Májusban jártunk már itt, sikerült megtöltenünk Horns Erben nevű, presztízsnek számító helyet. Ott tömör fa, régi időket idéző design, ülő közönség és koncertzongora fogadott minket, most egészen más volt a képlet.

Egy DJ partyn játszottunk úgy, hogy Matias (DJ Kiesl) alapokat nyomott vinilről és laptopról, mi pedig arra rájátszottunk/énekeltünk.

k Berlin (93)

A party nagytermében electroswing ment, ott léptek fel magyar DJ barátaink is, a kisebbikben mindenféle egyéb tánczene. Duónk először kapott „party hangosítást”, a cajon úgy szólt, mint a lábdob a diszkóban, a gitár hasított, a szinti terített. Így amikor éjjel 1 körül leállították a zenét és ketten játszottunk pár számot, nem történt nagy hangszint váltás. Meglepő az ilyen fordulat – tánczene után akusztikus duó, de a népek nem bánták az éles váltást, bírták a zenénket és folytatták a táncot, amikor Matias alánk tolt gépi afro ritmust.

k Berlin (101)

Fuchs and Elster

Másnap Berlinbe tartottunk, ahol két buli várt ránk egy nap alatt. Az egyik egy bolgár dokumentumfilm fesztivál záró estje volt a már említett Zone Berlinben, a másik közös buli Suefoékkal a Fuchs and Elster nevű helyen. A város pörgési szintjét mutatja az, hogy 900 méterre van az egyik hely a másiktól, és ez egyáltalán nem zavarta a szervezőket.

A Fuchs and Elster földszintje egy kis hangulatos kávézó, régi bútorokkal, képekkel a falakon. Egyik terméből átlépve a másikba, aztán a harmadikba és a negyedikbe bepisilsz mire megtalálod a WC-t, de rájössz, hogy nem is olyan kicsi a hely. Aztán ott van a pince, ahol kellemesen elfér 150 ember, hátul pedig egy tágas lakás, ahol a hely üzemeltetői élnek. A lakás és a lakói minőségi foglalt ház feelinget árasztanak, a kommersz teljes hiánya és az őszinte kedvesség nem jár lepusztultsággal és marginalitással. Igazi Berlin.

k Berlin (48)

Valamivel éjfél után kezdtünk, a teli terem úgy reagált a kis duónkra, mintha nagy rockzenekar vagy diszkó lennénk. Ebben a hangmérnöknek is szerepe volt (megint), aki nem azt kérdezte, mi ez a doboz a cajonra mutatva, hanem erőteljes profi soundot kevert.

k Berlin (53)

A koncert után átadtuk a helyet Savages Y Suefo-nak, akik tovább hevítették a közönséget. Mi pedig gyorsan összepakoltunk és átmentünk a Zone Berlinbe.

Berlin (47)

Zone Berlin

A hely bolgár tulajdonosa régi barátom. Tizenvalahány éve párjával Szófiából Prágába költözött – akkoriban ez volt a vonzó desztináció. Némi éhezés és útkeresés után sikerült jó munkát találnia. Multiknál dolgozott, ilyen vonalon települt át Berlinbe, ahol elérte azt a szintet, hogy elege lett a rabszolgaságból és meg is engedhette magának a kilépést belőle. Saját helyet nyitott és most minden erővel azt fejleszti. A helyi bolgárok kedvenc találka helye a klubja. Amikor megérkeztünk, ment a táncparty. Azt leállították a koncertünk kedvéért, amelyet éjjel 3 körül sikerült elkezdeni. Megint meglepődtünk, hogy ilyen lehetséges – a táncolók leültek és csendesen hallgatták előadásunkat. Ez a fellépés volt a legelmélyültebb és talán a legjobb a három közül. Utána Nayden és társai folytatták a diszkót. Iszonyú jó zenéket játszottak. Érdekes, szokatlan számok főleg a 70-es, 80-as évekből, például ez

Reggel 5 felé mentünk vissza a Fuchs and Elsterbe, ahol épp vége lett a Suefóék fergeteges partyjának. Ideje volt lefeküdni.

Berlin

Másnap végre kisütött a nap (eddig végig esett), tökéletes volt az idő egy kis berlini sétához. Kint jobbnál jobb helyek és a mosolygós gazdáik vártak minket, nem tudtunk eldönteni melyikbe üljünk be. Végül Nándi és Sanyi egy indiai étterembe mentek, mi pedig egy ausztráliai reggelizőbe, ahol ezt ettük:

k Berlin (35)

A kiülős helyeken jó hangulatú sokszínű emberek ültek, kommunikáltak, az utcára is jó érzés volt ránézni. Nem olyan képet láttunk fényes nappal, amilyet Nayden festett nekünk az elmúlt éjjel és nem olyat, amilyet Berlinben szenvedő művész barátaink vetítettek. Ez a jó Berlinben – sok arca, sok kultúrája van, lehet választani.

k Berlin (43)

Vettünk ajándékba Fritz kólát, a világ legmagasabb koffeintartalmú kóláját. Valamelyik következő koncert alkalmából kisorsolunk egyet.

Aztán fájó szívvel elbúcsúztunk Berlintől és Németországtól. Jövünk ide az egész zenekarral jövőre májusban klubturnéra, aztán júliusban 1-2 nagy fesztiválra.

Utazni jó.

 

fric


Görög pálya

$

Görögországban jártunk. Athénban és a Hydra szigeten. Athénben a rothadást tapasztaltuk, Hydrán az életet. Másfél óra útra vannak egymástól (gyors hajón).

Athénban felléptünk a Zene Ünnepén és részt vettünk egy EU-s programban, Hydra az előre nem megtervezett ráadás volt.

g1

 A 300ezer példányszámban megjelenő athéni újságban a Meszecsinka

Athén feszült. Nem tudom, milyen volt régen, biztosan jobb. A görögök az európai civilizáció prototípisa, kultúrájuk és fontosságuk nem megkérdőjelezhető. Most újra előreszaladtak és megmutatják, milyen a krízis Európája. Fönt a dombon az Akropolisz, lent a téren a Zene Ünnepe. Mellette a belvárosi kis parkban szúrják fecskendővel a boldogító mérget magukba az arra szakosodott emberek. Ülünk a színpad mögötti kávézóban a szervező két kisgyermekével, mellettünk épp mentővel és rendőrökkel viszik az egyik túllőtt férfit, közben pár méterre ketten hasba szúrnak, rájuk nem is néznek a törvény képviselői.

g-koldus

A szállodánk és az EU-s foglakozás épülete (valami minisztérium) között 15 perc gyalogút van. Útközben megtapasztalhatjuk Athén valóságát. A balkáni főváros sokszínűsége, kicsi üzletek, minden az utcán folyik, mindenki mindent árul, próbál valahogy megélni. Egy bácsi áll a napon, előtte kis asztalon ezerféle igazolványtok. Az üveges tekintete elárulja, hogy nincs kereslet. Kicsit arébb fekszik a járdán egy afrikai, akit éjjel-nappal egy pózban látjuk, félig fekve és az egyik karjának támaszkodva. Perecárus, akinek a szeme éjfél felé a tokáruséra kezd hasonlítani. És a kábszeresek utcája. Koordinálatlan mozgású koszos, csont-bőr emberek, akik csak akkor élénkülnek fel, amikor a következő adagot készítik elő. Fekvőhelyek mindenhol, de a legtöbb élvező nem jut el odáig és az utca közepén éli rövidtávú kikapcsolódását.

Az utcák forradalmi graffitykkel tele, a hírek tiltakozásokról szólnak. Egyet látunk – egy kis kórház bezárása ellen tiltakoznak egy páran az épület előtt. Egyre inkább csak a mozgást látom ezekben: valaki egy mozdulatsort tesz, ami sok ember mozgásirányát befolyásolja. Erre a sok ember kiáll az utcára és … áll. Néha beszél. Adekvát reakció ez?

Az EU program képviselőit közben Athén polgármestere látja vendégül a rezidenciája tetőkertjén. Mi nem tudunk jelen lenni, mert fellépünk a Floral kávézóban.

g

Ez egy igen központi hely, heti 3-4 koncertet tartanak, a bulis városrész közepén, a háromszöget alakító téren a kávézó előtt mindig nyüzsögnek a művésznek kinéző tömegek. Floral nemcsak kávézó és koncerthely, de könyvesbolt is.

k2013-06-20 23.34.05

Ott ismerkedtem meg Evgeniy nevű ukrán felszolgálóval, akivel egyből megbarátkoztunk. 22 éves, 12 éve érkezett Athénbe a szüleivel. Egyik szülője ukrán, a másik orosz, Moldáviában éltek. Ez a posztszovjet köztársaságok legszegényebbike, így nem csoda, hogy külföldön kerestek menedéket a szülei. Csak az nem világos, miért nem Németországba mentek. Bár a mediterrán “mindig minden van” ország imázsa vonzóbb, és ki tudta akkor, hogy az lesz, ami most van? “El lehet lenni – mondja Evgeniy – ha van munkád, akkor OK”. Szerencsésnek mondhatja magát, de értékeli a szerencséjét – hiába ott a nyelvén beszélő új barát, a szeme folyamatosan figyeli a vendégeket a beszélgetés közben és a legkisebb jel hatására repül, dolgozik.

g-Am a klubban

Floral Kávézó

g-floral

Meszecsinka Duó, balra Evgeniy figyel

Nemcsak mi zenélünk a környéken, vannak itt rezidens zenészek is. Kéregető harmonikások uralják a terepet, van 5 éves és van 50 éves is. Egyikük sem tud jól játszani, 1-2 téma tehetetlen ismételgetésével próbálnak ráhatni a vendégek érzelmeire. A kicsik játekharmonikán játszanak, hiányzik a billentyűinek a fele. A legkisebb harmonikás bennragadt a kávézóban és tátott szájjal nézte zenekari beállásunkat. Másnap megjelent a kis harmonikájával a szomszéd utca éttermében, ahol éppen finom görög étkéket fogyasztottunk, megismerte Annamarit és, elfelejtve, miért van ott, csak állt és szélesen vigyorgott rá. A papírzsebkendő árusok rosszabbak. Nem szállnak le az emberről és annyira szemtelenek, mintha ott figyelne a sarkon a védelem. Feltűnő, hogy a város minden pontján csak pzsét árulnak, nem nyílik a fantáziájuk más termékek irányába. Mintha egy korlátolt elme irányítaná az egész koldus hadsereget.

k2013-06-20 15.03.09

Anselmo Szabival és Morcz Fruzsival

 A koldusok, megélhetésért küzdők és narkósok mellett nehéz igazán vágyni az Akropoliszra. Persze a hőség is akadály, amely itt megszokott dolog, nálunk pedig minden szenvedés forrása. Egy laza filmsztár kinézetű és kiejtésű idegenvezető elmondja, hogy az Akropoliszt nem úgy, mint minden más ókori nagy építményt szabad emberek emelték fel. Voltak benne olyan arany szobrok, amelyeket kivehető részekből építették. Erre a legó stílusra sok megmagyarázó elmélet született, most úgy tudják, hogy a művészi alkotásokból háború vagy szükség idején kivettek darabokat, pénzt vertek belőlük a válság finanszírozására, később pedig újra visszahelyezték őket úgy, hogy az ábrázolt test teljességet nyerjen. Tehát az arany szobrok bankok is voltak egyben. Ma másképp működik a pénzügy.

k-akropolis

Akropolisz lentről

 A “görög saláta” principiumra épült zenei hozzáállást propagaló workshop vezetője azzal kezdi, hogy megmutatja a görög eredetű szavakat a mai nyelvekben. Hát nemcsak a zenével és művészettel kapcsolatos minden fontosabb fogalom az, hanem szinte minden. Amit latin eredetűnek tartunk, az ugye többnyire a görögből emelték ki a rómaiak. Az étlapban is a görög ételnév sokszor segített megérteni az angolt, például kalamári… Én végre rájöttem, hogy a cirill ABC a görögből táplálkozik legalább annyira, amennyire a latinból. Sok felirat “cirill” betűkkel volt írva. Többet köszönhetünk Görögországnak, mint amennyit számon tartunk.

 

Athén után egy szigetre utaztunk. Ez a része az útnak nem volt megtervezve, Athénban gyűjtöttünk ilyen-olyan infókat, merre érdemes elnézni a közelben, de az irány induláskor fixálódott le. Az egyik szállodai portástól kérdeztük, hogy lehet eljutni Egina szigetre (Athénhez legközelebb eső sziget), ő pedig azt mondta, hogy ő inkább Hydrára menne. Hát mi is Hydrára mentünk.

Nem bántuk meg.

k2013-06-24 12.19.37

Hydrán nincsenek gépjárművek. Nincs autó, nincs motor. Bicikli sincs. Szamarakkal szállítanak főleg, azokból jó sok sorakozik fel már kora reggel a kikötőben.

k2013-06-24 11.59.46

Kicsi a sziget és dombos. Ez megmagyarázza, miért nem itt találták fel a Lamborginit, de azt nem, miért nem engedték be még mindig az autókat. A helyzetnek megfelelően az utcák lépcsősek, szűkek, az egész településben egy ősibb rendező erő és nem a geometria az úr.

Régészek a szigettől nem messze megtalálták a legősibb hajóroncsot, amely több mint 4000 éves. Hydrán forgatott Sofia Loren és járt John Kennedy felesége. Ott tartják évente a tradicionális görög zene, rebetiko fesztiválját. És még nem fedezték fel a magyar utazási irodák. Csodálatos hely.

Hydra utcáin sétálva több citromfát láttunk, néhányuk alatt érett citromok. Felvettünk egy párat. Az illatuk olyan gazdag volt, hogy egy északi embernek felfoghatatlan. Ugye ismeretes, hogy a citromot, sok más gyümölcshöz hasonlóan, még zölden szakítanak le a fáról és dobozokban érik a szállítás ideje alatt. Most éppen nyomtam belőle a salátámba, lényegesen lédúsabb, mint a bolti testvére.

Azt tudjuk, hogy a tengerparti településekben a hal finomabb, mint máshol. Azt viszont csak azok tudják felidézni, milyen élvezet azt enni, akiknek nemrég ebben részük volt. Ugyanez érvényes a salátákra, a gyümölcsökre, a görög mézes görög joghurtra. Ezeket ízlelgetve egy falusi étteremben az ember úgy tapasztalja meg az élet értelmét, mint fiatalon. Amikor az életet 100%-osan megéltük és élveztük és nem a sínen haladtunk oda-vissza minden nap.

k2013-06-23 20.18.28

Amikor az ember megérzi, milyen íze lehet az ismert dolgoknak, rájön, hogy nem a dolgok megléte a fontos, hanem minőségük, a tapasztalásuknak az intenzitása. Például a szerelem egy szép szó, a szerelem megélése pedig …

A mexikói indiánok világképe szerint világunk kisebb részben érzékelésből, nagyobb részt interpretációkból áll. Egy rövid pillantás, ami szinte semmit sem látott, és már összerakjuk a fejünkben az ismert előképekből a házakat, embereket, ablakokat, a városunk egyik megszokott utcáját. Ha az érzékelést előtérbe hoznánk, elég lenne nekünk a világ úgy, ahogy van. A színei, gazdagsága, szépsége akkora, hogy elegendő a teljes boldogsághoz.

A természetközelség felerősíti az érzékelés szerepét, ezáltal nő az “ok nélküli” boldogság. A Hydrához hasonló helyeken rájövünk, hogy vannak emberi civilizációs modellek, amelyekkel semmi baj nincs. Vannak építészeti stílusok, amelyekbe nem köt bele se konzervatív, se avantgardista. És vannak utak, amelyeken úgy mész hazafelé, hogy tudod – vagy elsétálsz a lakásodig, vagy nem jutsz el oda. Az egyértelműség a lelki béke forrása. A kanyargós, hol kövezett, hol földes út, amely kerülgeti a fehér házakat, a tenger felett őrködő sziklákat és a lakályos éttermeket olyan, mint az élet. És nem olyan, mint az autópálya.

k2013-06-23 18.03.26

 

 

 


On the road in America (Boston és Woodstock)

$

Minden nap koncert, több száz kilométerre az előző napitól. Útközben Niagara vízesés és egyéb nevezetességek – hogy hagynánk ki? A turné utolsó koncertje Bostonban, előző nap Ottawában játszottunk, Bostontól 700 kilométerre. Hogy ne érjenek minket kellemetlen meglepetések a koncert után elindultunk vissza USÁ-ba. Az volt a terv hogy félúton alszunk egy motelben. A határon szigorú fiatal határőr fogadott.

-  Mi van a csomagtartóban?

-  Hangszerek. Zenekar vagyunk.

-  Milyen zenét játszanak?

-  World music.

-  Miit?

Itt mindenki egymás után mondta a saját kiejtésén a „world music” szót, Dávidéval nem lehet gond, 3 évet árult olívabogyót Angliában, de a határőr értetlenkedve visszakérdezte:

-  Birdmusic??

Így találtuk meg a stílusunk nevét.
_DSC0025 copy
Közben rájöttem arra is, miért sok amerikai eredetű zenei oldalon nincs „worldmusic” stílus, csak „ethnic”. Ugyanis ezt a szót Európában találták ki és ha belegondolunk, nincs sok értelme.
_DSC0020 copy
Folytattuk utunkat az éjszaka közepén, holt fáradtan. Nem örültünk, amikor a GPS leterített minket az autópályáról és hosszan vitt egyre szűkülő vidéki utakon. Egyszer csak az útnak vége szakadt, és ha nem fékezünk nagyot, belegurultunk volna egy tóba. Bekopogtunk egy házikóba, ahol fényt láttunk. Egy mogorva ember értesített, hogy a következő komp fél óra múlva jön. Nem volt értelme kérdezni, arra van-e Boston, térképünk nem volt, a GPS pedig biztosan légvonal üzemmódba lépett. Átkompoztunk a fekete vízen, rajtunk kívül sehol se  nki, magányosan valahol Vermont államban.

_DSC0095 copy

Éjjel 3 után érkeztünk egy kisvárosba, megtaláltuk a motelt és kikapcsoltunk.

Másnap a Dunkin Donutsban reggeliztünk, aztán elindultunk a turnénk utolsó állomása felé.  Szép, dimbes-dombos tájakon mentünk keresztül és hallgattuk a rádióban a country zenét, ami valahogy itt Amerikában bejött.